OROSZLÁN ÉS ANYATIGRIS EGYSZERRE! - dr. Sléder Melinda
Egy kártérítési pert megnyerni nem könnyű feladat – de ha könnyű lenne, nem kapcsolódhatna dr. Sléder Melinda nevéhez. Ő az az ügyvédnő, aki „úgy küzd, mint egy oroszlán és egy anyatigris egyszerre". Melinda tervez, szervez, és ha kell, újratervez. Amit tudnod kell vele kapcsolatban, az az, hogy ha egy bíróságon vele találod szemben magad, akkor a legjobban teszed, ha átállsz az ő oldalára...
A JOGI TANULMÁNYOK HALLATÁN MINDENKINEK A RENGETEG TANULÁS, A PARAGRAFUSOK ÉS A MÉG TÖBB TANULÁS JUT AZ ESZÉBE. NEKED MÉGIS EZ VOLT A GYEREKKORI ÁLMOD... BESZÉLSZ ERRŐL EGY KICSIT?
Már kicsi gyerekként óriási elköteleződésem volt a jogi pálya iránt. Nem tudom, hogy ez hogyan, miként jött, hiszen faluban nőttem fel, a környezetemben – a nővéremen kívül – nem volt senki, akinek a tanulás terén óriási ambíciói lettek volna. Ehhez képest a nővéremből orvos, belőlem pedig ügyvéd lett. A tanulás sose rémisztett meg, sőt, hatéves koromra már folyékonyan olvastam. Imádtam a könyveket, és kb. 10 évesen közöltem a szüleimmel, hogy jogász leszek, és a bűnözőket fogom üldözni. Valamiért akkor még a büntetőjogot éreztem magamhoz a legközelebb. Nagyon komolyan vettem a tanulást, egész nyarakat töltöttem felvételi előkészítőkön, és beleástam magam mindenbe, ami a jogról szólt.
AKKOR, GONDOLOM, ELSŐ KÖRBEN FELVETTEK?
Sajnos nem, az élet másképp hozta. Jött egy rendszerváltás, ami teljesen átreformálta a felvételi rendszert. Így az én pontjaim és eredményeim, hiába voltak magasan a legjobbak, az új rendszerhez és az új felvételi tematikához kevésnek bizonyultak. Jobbnak láttam, ha elkezdek dolgozni, ezért belevetettem magam a munkás emberek életébe, de a tanulást sem adtam fel, jelentkeztem a miskolci egyetemre, közgáz szakra. Imádtam oda járni, igazi nagy, egyetemi élet volt, annak minden jó és rossz élményével.
MI TÖRTÉNT A GYEREKKORI ÁLMODDAL ÉS AZ ÜGYVÉDI PÁLYÁVAL?
Nem tűnt el, csak egy kicsit váratott magára. A közgáz után egy irodaszer-kereskedelmi céghez kerültem, egy komoly értékesítési hálózatot vezettem. Elég erős az értékesítői vénám, nagyon könnyen teremtek kapcsolatot az emberekkel, ez szerencsére a mai napig így van. Néhány év után egyre inkább azt éreztem, hogy nem ott vagyok, ahol szeretnék, és nem is azt a feladatot végzem, amit gyerekként megálmodtam. Ezért úgy döntöttem, változtatok az életemen. Egész életemben arra készültem, hogy jogász leszek, így hát – két gyerkőc mellett – újult erővel belevágtam.
HOGYAN VÁLTOTTA LE A POLGÁRI JOG A BÜNTETŐJOGOT?
Már az egyetem alatt kiderült, hogy nem büntetőjoggal fogok foglalkozni, mert borzasztó távol állt az életfelfogásomtól, így a bűntetőjog helyett a polgári eljárásjogot választottam. Azon belül pedig az európai uniós kártérítés, illetve az egészségügyi kártérítés lett a specialitásom. Beleástam magam teljesen a témába, és szerencsére a gyakorlatban is rengeteg ilyen perrel találkoztam.
A KÁRTÉRÍTÉSI PER NEM AZ, AMIT KEZDŐ ÜGYVÉDEKNEK GYAKORLATKÉNT ODA SZOKTAK ADNI. NEKED MÉGIS SIKERÜLT, HOGYAN?
Az egyetem mellett egy egészségügyi termékeket forgalmazó cégnél dolgoztam. Akkor még nem tudtam, hogy ez később mekkora előnyt jelent majd a számomra. Kórházi fertőzésekre kínáltunk megoldásokat, oktatásokat szerveztem az orvosoknak, ápolóknak, és projektmenedzserként dolgoztam. Én voltam a cégben a „Jolly Joker-kártya", csináltam a közbeszerzéseket, a jogi ügyeket és a kártérítési perekben is közreműködtem, hiszen ismertem a cég belső folyamatait és a jog adta lehetőségeket egyaránt. Ez így ment hosszú-hosszú évekig, lényegében két állásban dolgoztam, három ember feladatát láttam el, de persze ez a bevételeimen nem látszott.
ITT MÉG ALKALMAZOTTKÉNT DOLGOZTÁL, MIKOR ÁLLTÁL SAJÁT LÁBRA?
Az állandó alkalmazotti létből ki szerettem volna törni, abban láttam a kiutat, ha ingatlanirodát, majd irodákat nyitok. Kitaláltam, hogy az adásvételi szerződésekből származó bevételek fedezhetik a hiányzó bevételeimet, ugyanis még nem dolgozhattam önálló ügyvédként. Rövid idő alatt az ebbe fektetett idő és az energia meghozta azt az ügyfélkört, akiknek köszönhetően ma már teljesen önálló ügyvédként tudok dolgozni, és az ingatlanirodák ügyeit is át tudtam adni az irodavezetőknek. Minden csak tervezés és szervezés kérdése.
MINDIG MINDENT MEGTERVEZEL?
Az egyetemi életem alatt elhatároztam, hogy amit elkezdek, azt be is fejezem, nem hagyok félbe semmit. Mindig megtervezem az életemet előre, vannak ötéves, egyéves és persze egy-két hónapos terveim is, ezekhez tartom magam. De ennek ellenére rugalmas személyiség vagyok, gyakran újratervezek, ha szükséges, nem esem kétségbe, ha valami nem úgy alakul, ahogy kitaláltam. Soha nem a problémára fókuszálok, hanem a megoldásra vagy annak a feloldására, ezt viszem át a szakmámba is.
EMLÍTETTED AZ INGATLANIRODÁIDAT ÉS AZ ÜGYVÉDI IRODÁT IS. AZT GONDOLNÁM, MINDKETTŐ TELJES EMBERT KÍVÁN, HOGYAN JUT IDŐD MINDENRE?
Sokat tanultam időmenedzsmentet, tudom, hol vannak a határaim. Ezek mellett maximalista vagyok, tehát ha valamit csinálok, azt a legjobb tudásom szerint teszem. Ehhez viszont koncentráció kell, nem adok ki felületesen elvégzett munkát a kezemből. Sajnos vannak cégek, akiknek az az elvárása, hogy a nap 24 órájában rendelkezésükre álljak, és ha felmerül egy probléma, azt azonnal orvosolnom kell. Ez sokszor jelent „éjszakai műszakot", de szerintem ilyen tűzoltás minden szakmában előfordulhat. Mindig küzdök azért, aki az ügyfelem, de mindig meghallgatom mindkét fél nézőpontját, mert az igazság valahol a kettő között van. Fontos tudni rólam, hogy nem szoktam első körben mindent elhinni az ügyfelemnek, szeretek magam meggyőződni a tényekről.
"...HA VALAMIT CSINÁLOK, AZT A LEGJOBB TUDÁSOM SZERINT TESZEM."
A KÁRTÉRÍTÉSI PEREK – HA LEHET ÍGY MONDANI, AKKOR – A KEDVENCEID, MESÉLSZ EGY KICSIT ERRŐL?
Annak köszönhetően, hogy dolgoztam egészségügyi vonalon, olyan területekre volt rálátásom, amire laikus embernek nem. Sokan nem tudják, de többen halnak bele a kórházi fertőzésekbe, mint autóbalesetekbe. Az elhibázott műtéteknek a 95%-a sebgyógyulási zavarokból adódik, ezekkel általában az ügyvédek nincsenek tisztában. Mi már 2015-ben óriási harcokat vívtunk a kórházakkal, hogy megvásárolják a ma már természetesen használt kézfertőtlenítőket. Nagyon elszomorító, de sajnos az orvosok 20%-a veszi csak komolyan azt, hogy fertőtlenítse a kezét két beteg vizsgálata között.
AKKOR MONDHATJUK AZT, HOGY TULAJDONKÉPPEN A KÁRTÉRÍTÉSI PEREK FEKETEÖVES VÉDŐJE VAGY?
Igen, azt gondolom, mondhatjuk. Az az óriási előnyöm, hogy nem csak a jogi részét, hanem a másik oldal belső folyamatait is ismerem. Előfordult már, hogy azt kellett bizonyítani, hogy a műtét előtt a műtő nem volt megfelelően fertőtlenítve, és nem megfelelő sorrendben végezték el a műtétet. (Fentről lefelé műtünk, így kisebb a fertőzés kockázata.) Olyan dolgokat tudok bebizonyítani, amiről másnak fogalma sincs. Életem legnagyobb dicséretét egy közbeszerzési döntőbizottságnál kaptam, a Pécsi Egyetem orvosigazgatója azt mondta: „Melinda, maga úgy küzd, mint egy oroszlán és egy anyatigris együtt, csak azt sajnálom, hogy nem a mi oldalunkon áll."
HOGY LÁTOD? MINDENT PERES ÚTON LEHET CSAK MEGOLDANI?
Én ebben is egy kicsit más vagyok. Nem megyek be vesztes perbe. Sokszor a kollégák arra biztatják az ügyfelet, hogy pereljenek, pedig teljesen reménytelen az esete. Ha eljön hozzám az ügyfél, akkor első körben felmérem az esetet, és csak akkor állunk bele egy perbe, ha annak tényleg van értelme. Hiszen nagyon magasak a perilletékek, és feleslegesen nem szeretek pénzt kidobni az ablakon. Sok esetben a problémát egy megállapodással is meg lehet oldani, ilyen esetben mindenki win-win pozícióban van, ez talán a legjobb mindenkinek. Mindig elsősorban a probléma megoldására koncentrálok.
SIKERÜLT, MEGVALÓSÍTOTTAD A GYEREKKORI ÁLMODAT, DE NEM GONDOLNÁM, HOGY ITT MEGÁLLSZ. MI A KÖVETKEZŐ LÉPÉS?
Van egy olyan vízió a fejemben, hogy szeretnék egy olyan ügyvédi irodát, mint amit az amerikai filmekben is látsz. Szeretnék kinevelni magam mellé gyakornokokat, akik már fiatal koruktól velem dolgoznak, szépen lassan összerázódunk, és idővel részesedést adok nekik a cégből és persze a bevételekből is, így társakká növik ki magukat. Ennek még nagyon az elején vagyok, de szeretek előre tervezni.
dr. Sléder Mwelinda elérhetőségei: