Mi nem vásárolunk be sportolókból - Kiss Dániel, Győri Atlétikai Club

A sport és a gazdaság kapcsolata, egy klub és egy menedzser együttműködése nem ördögtől való. Kiss Dániel, a Győri Atlétikai Club klubigazgatója elmondja, miért.

Mindenekelőtt helyezzük térképre a GYAC-ot: a hazai sportklubok között a sportolók számát és eredményeit tekintve hol találjuk a győri sportklubot?

KD: Kiemelt vidéki sportegyesület vagyunk, konzorciumban a Győri Úszó Egyesülettel és a Győri Vízisport Egyesülettel (vízilabda, kajak-kenu – a szerk.). Közösen tudtunk a legfelső kategóriába bekerülni.

A kiemelt státusz mit jelent?

KD: Nagy állami támogatást (342 millió forint a 3 egyesületnek, 14 sportág részére). Persze relatív, hogy mi nagy, egy tao-sportághoz viszonyítva nem akkora, de a mi fejlődésünkhöz ez a pénz is nagyban hozzájárult. A GYAC-nak csak egyéni sportágai vannak, összesen tíz szakosztály, és az előbb említett rangsor attól is függ, hogy a sportolóink milyen eredményeket érnek el. Az például óriási eredmény, hogy Mészáros Krisztofer tornász személyében saját nevelésű olimpikonunk van. Mi nem preferáljuk azt, hogy bevásárolunk sportolókból, az utánpótlás-nevelés a fő profilunk, és így is a legjobb tíz-tizenöt egyesület között vagyunk.

Mert egyébként ezt kell tennie annak, aki top 10-es egyesület akar lenni ma Magyarországon?

KD: Bizonyos kritériumoknak meg kell felelni, ezek egyike, hogy legyen olyan felnőtt profi sportolója  a klubnak, aki világversenyeken helyezéseket ér el. Nekünk kevés felnőtt sportolónk van, ahogy mondtam, az utánpótlás-nevelésre helyeztük a hangsúlyt, de aki itt van profiként, azt megbecsüljük nagyon.

Mészáros Krisztofert meddig tudják még a GYAC-ban tartani?

KD: A létesítmény helyzete a tornánál alapvető fontosságú, ebben mi nagyon jól állunk. Tudjuk, persze, hogy olyan fizetéseket nem tudunk kínálni, mint a csapat-látványsportoknál, de az egyéniben dolgozó sportolónál – mert ez bizony munkahely – eleve több tételből adódik össze a fizetés. Mi kötöttünk vele egy egyesületi-sportolói szerződést, de emellé még jöhet a Gerevich-ösztöndíj, az adott szakág speciális műhelytámogatása, illetve egyéb szponzori szerződés(ek). Kijelenthetem, hogy aki ma az élvonalban van, a sportból meg tud élni Magyarországon.

Többen azon az állásponton vannak, hogy a sportnak nem feltétlenül tett jót, hogy megugrottak – főleg a csapatsportoknál – a fizetések. Ön mit gondol erről?

KD: Általános véleményt nehéz mondani, hisz, ha csak a torna sportágat vesszük, akkor a négyszáz sportolónkból mindössze három-négy fizetett tornászunk van. Közben pedig egy megye I-es labdarúgó is kap szerződést, és nem feltétel nála, hogy minden edzésen jelen legyen. Az egyesületek nyilván addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér, és mindenkinek másmilyen hosszúságú a takarója. Az utánpótlást nem fenyegeti az a veszély, hogy „agyonfizetnék” ott a tehetségeket. És itt most említhetném az 570 centimétert elért rúdugrónkat, Böndör Mártont, aki a nyár szenzációját hozta.

A menedzserekkel milyen a viszonya?

KD: Fontos szerepet töltenek be, az előbb említett Böndör Mártonnál konkrét példával alá tudom ezt támasztani. Neki még nincs menedzsere, de már felfigyeltek rá nemcsak hazai, hanem európai szinten is. Egy sportoló a világversenyekre nemcsak a meghatározott szintek teljesítésével tud kijutni, hanem megfelelő rangsorú versenyeken elért pontokkal is. Bizonyos versenyekre pedig a menedzserek tudják a sportolóikat bejuttatni.

Az, hogy a győri Széchenyi István Egyetem a sportban is szerepet kezd vállalni: az NB I-es férfi kézilabdacsapat mellett az úszásba és a jégkorongba is belépett, új konkurencia felbukkanását jelenti, vagy egy együttműködő partner megjelenését?

KD: Lehet olyan együttműködést kötni, ami mindenkinek az előnyére válik. Bizonyos sportágakban – ilyen az atlétika, a torna vagy az evezés – az érettségi utáni korosztályban lehet kiteljesedni és egyetemi ösztöndíjakhoz jutni. Jelenleg, aki egyetemre megy, jó eséllyel elhagyja a várost, akkor pedig más egyesületet keres magának.
De abból, ha Győrben talál a sportoló olyan egyetemet, a Széchenyit, ahol megfelelő szakot és akár ösztöndíjat talál magának, mi is jól jöhetünk ki.

A tehetséget lehet pénzzel pótolni?

KD: Ez sportágtól is függ, például attól, hogy a világban hányan űzik. De az biztos, hogy munka, alázat és befektetett energia szükséges a sikerhez. Én nem tudok olyanról, akinek ezek nélkül ment volna.

A sportból valaha eltűnik a dopping?

KD: Nem vagyok optimista, de az
a mondás járja, hogy csak az doppingol, aki megbukik. Tény, hogy a sportot az viszi előre, ha fejlődik, ha egyre jobb eredmények születnek. De nem mindenáron. Az a kérdés, hogy egy sporteredményt akarunk-e eladni, vagy egy példát? Mi látjuk annak lehetőségét, hogy arcokat építsünk fel a szakosztályokhoz.

Győrben nem lehet nem megkérdezni, hogy ahol a múlt nyilvánvalóan zöld-fehér színű, a kék-piros színt el lehet egyszer majd fogadtatni a szurkolókkal?

KD: Sokszor beszéltünk erről, de mindig azt mondom: Budapesten is ott van a Fradi, az UTE, az MTK, a Honvéd… Szerintem elférnek egymás mellett a klubok, főleg úgy, ha az egyesületeknél más sportágak vannak. Tudom, hogy Győrt az ETO-val azonosítják még mindig, de fel kell építeni egy olyan brandet, ami eladható a szurkolóknál is. És bizonyos sportágaknál már tudják, hogy van olyan, hogy Győri Atlétikai Club.

A GYAC SZÁMOKBAN

A Győri Atlétikai Clubban mintegy 1400 fiatal sportoló edz, tíz szakágban. A torna, az evezés, az atlétika és a vívás az a négy sportág, ahol 100 fölötti igazolt sportolója van a klubnak.

Kapcsolat:
GYAC
https://www.gyac.hu/

Szerző | Sudár Ágnes
Fotó | Szami - RAW Agency