Interjú a Digitop ügyvezetőjével Kecskés Péterrel

Mesélj egy kicsit a vezetői ambícióidról és az indulásodról! Hogyan jutottál el a Digitop élére?
A vezetői ambícióim már egészen fiatalon, középiskolás koromban megfogalmazódtak bennem. Emlékszem, egyszer a buszon beszélgettünk arról a barátaimmal, hogy ki mi szeretne lenni, ha felnő. Én akkor ösztönösen azt mondtam: vezető. Akkor még nem tudtam pontosan, milyen területen, de bennem volt az érzés, hogy irányítani, építeni, döntéseket hozni szeretnék. Kezdetben a vendéglátásban próbáltam ki magam, sőt Németországba is kimentem, hogy nyelvtanulással és munkával tapasztalatokat szerezzek. Ott értettem meg, hogy a vendéglátás nem az én utam – egy kollégám mondta egyszer: „egyszer megfogsz valamit, egyszer fizetnek érte”. Én pedig olyan területet kerestem, ahol egyszeri munkából sokszor lehet értéket teremteni. Ezért fordultam az informatika felé, ami mindig is közel állt hozzám.
A Széchenyi István Egyetemen hardver rendszertechnika szakra jelentkeztem, ahol hamar kiemelkedtem a társaim közül. Három évig a hallgatói önkormányzat rendszergazdájaként dolgoztam, és rájöttem: ez az a közeg, ahol vezetőként, informatikai területen igazán kibontakozhatok. Saját webfejlesztő cégemet is megalapítottam, de rá kellett jönnöm, hogy a programozói lét magányos, és én inkább csapatban, emberekkel szeretnék dolgozni.
2012-ben a sors a Digitophoz sodort: baráti alapon kikérték a véleményemet a cégről, végül a felvásárlásban segítettem, és tulajdonrészt kaptam. Így lettem a Digitop ügyvezetője. Az elején azt hittem, sok tapasztalat van mögöttem, de hamar kiderült, hogy a nagyvállalati működés és a tudatos vezetés egészen más szintet jelent. Ezt az iskolát a cég mellett tanultam meg.
Hogyan formálta a Digitop fejlődése a vezetői szemléletedet?
A kezdetekben főleg a szakmai működés, az üzleti logika és a pénzügyi tervezés foglalkoztatott. Később egyre inkább rájöttem, hogy a cég sikerének kulcsa nemcsak a folyamatokban, hanem az emberekben is van. Ahogy a Digitop növekedett, szükség lett a tudatos szervezetfejlesztésre: csapatokat kellett építeni, folyamatokat átláthatóvá tenni, és az embereket közös célok mentén szervezni.
Fontos vezetői alapelvem lett, hogy minden ígéretet be kell tartani – ha valami akadályba ütközik, azt őszintén kommunikálni kell.
A megbízhatóság, a szavahihetőség és a közös vízió követése számomra alapértékek. Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a csapat tagjai jól érezzék magukat a munkában. Ha pozitív a légkör, az megsokszorozza a teljesítményt és a sikerességet.
Melyek a Digitop fő üzletágai? Három pillérre épülünk:
IT- üzemeltetés – Ez a legelső és máig a legerősebb üzletágunk, 2002 óta működik. Célunk, hogy kis- és középvállalatoknak is nagyvállalati színvonalú szolgáltatást adjunk: biztonságot, sztenderdizálást és folyamatos támogatást.
Ipari informatika (OEEm rendszer) – Egy korábbi IKEA-projektből indult, 2014-ben kezdtünk el termékké formálni. Azóta nagyvállalati projekteket valósítottunk meg, például 2023-ban a Bonafarm csoport teljes gyártásdigitalizációját. Ez az üzletág projektalapú, így hektikusabb, de óriási fejlődési lehetőséget kínál.
Épületautomatizálás – Ez személyes élményből indult, amikor a saját házamat alakítottam át okosházzá a Loxone rendszerrel. Az annyira jól sikerült, hogy üzletágat építettünk köré. Ma már tudatosan szervezett csapattal, KPI-okkal és stratégiával működik, és gyors növekedési pályán van.
Milyen szerepet töltenek be a stratégiai partnerségek?
Kulcsszerepet. A Digitop fejlődésének egyik alapja a kapcsolati háló bővítése volt. Ennek fontos eleme volt a BNI: tíz évvel ezelőtt Sopronban indultunk tagként, majd egy-két éve egy prémium csoporthoz csatlakoztunk újra. Rengeteg partneri kapcsolat és együttműködés született itt.
Stratégiai partnereink között vannak generálkivitelezők, házépítő cégek és olyan szakemberek, akikkel napi szinten dolgozunk.
Például az épületautomatizálásban a Kántor Vill kiemelt partnerünk: velük teljes bizalommal dolgozunk, mert tudjuk, hogy a legmagasabb szakmai színvonalat képviselik. Számomra mindig az a kérdés: hogyan tudunk mi segíteni a partnernek sikeresnek lenni. Ha ő nyer, akkor mi is nyerünk.
Mely üzletágakban látod a legnagyobb növekedési potenciált?
Az IT-üzemeltetésben óriási lehetőséget látok. Sokan mondják, hogy az AI elhozza majd a végét, de én hiszem, hogy aki ezen a területen stabil, megbízható szolgáltatást nyújt, annak hosszú távon is aranybánya lehet.
Az épületautomatizálás robbanásszerűen fejlődik – olyan, mint egy rakétaindítás. Hatalmas energia kell a felfutáshoz, de a lehetőség óriási. A kihívás inkább a piaci láthatóság és a minőségbeli különbségek kommunikálása.
Az OEEm üzletág pedig mindig is nagy haszonnal kecsegtetett, de az értékesítési ciklus hosszú volt. Mostanra azonban olyan referenciáink vannak, amelyek segíthetnek áttörni ezen a területen. Lengyelországban például már folyamatban van a piacra lépésünk.
Milyen értékek mentén építed a cégkultúrát?
A legfontosabb a példamutatás. A vezető ne csak beszéljen, hanem mutassa is, hogy mit tart fontosnak. Ha valamit ígérek, azt betartom. Ha valamit tervezünk, azt felelősségteljesen tesszük. Nagy hangsúlyt fektetek a bizalomra –
a legnagyobb kincs az, ha bízni tudunk egymásban. A negatív ösztönzés sosem működik, ezért nálunk mindig a pozitív célkitűzés dominál.
Emellett a karrierutak biztosítása is kulcsfontosságú: ma a munkatársak nemcsak fizetést keresnek, hanem fejlődési lehetőséget, perspektívát és hosszú távú biztonságot is.
Miért maradnak hosszú távon a munkatársak a Digitopnál?
Azért, mert nemcsak anyagi, hanem szakmai és emberi értelemben is perspektívát látnak nálunk. Fontos számukra, hogy közös célokat tűzünk ki, és látható, hogy haladunk feléjük. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a személyes fejlődésükre, képzésekre, karrierutakra. A megbecsülés, a bizalom és az, hogy egy stabil, fejlődő cégnél dolgoznak, hosszú távon is vonzó számukra.
Mit üzennél azoknak a vállalkozásoknak, akik együttműködést fontolgatnak a Digitoppal?
Számunkra a közös cél és a win-win szemlélet a legfontosabb. Csak olyan partnerekkel dolgozunk együtt, akikben csukott szemmel is megbízunk, és akik szakmailag a legmagasabb szintet képviselik. A megbízhatóság nálam mindennél előrébb való: olyan együttműködéseket keresünk, ahol nyugodt szívvel alhatok, mert tudom, hogy minden a legjobban működik. Ez a szemlélet hozta a legtöbb sikerünket az elmúlt több mint 20 évben.
Kapcsolat:
Név: DIGITOP Informatika Kft.
Székhely: 9400 Sopron, Ipar körút 6
Telefonszám: +36 99 999 032
E-mail: info@digitop.hu
Web: www.digitop.hu
Szerző | Medgyesi Zoltán
Fotó | Szami - RAW AGENCY



