Keresés

Egy álmom volt: másképp szolgálni ki az ügyfeleket így született a B-West

B-West-Ker, B-West-Bau - Földesi Balázs


Az építészmérnökből lett vállalkozó

Kevés pályaív olyan tudatos és egyenes, mint Földesi Balázsé. A győri Széchenyi István Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 2005-ben, majd öt évig, egy nemzetközi hátterű magyarországi lemezgyártó cégnél dolgozott. Értékesítési vezetőként mélyen belelátott a piac működésébe, megismerte az építőipar szereplőit, de hamar szembesült azzal, hogy a vállalati üzletpolitika nem az ő értékrendje mentén működött.

 „Azt éreztem, hogy az ügyfeleknek nem elégséges kiszolgálást nyújtunk. Az igazi megoldásokat, a valódi partneri hozzáállást hiányoltam. Tudtam, hogy ezt én másképp akarom csinálni.”

– meséli

2010-ben ezért saját vállalkozásba fogott. Megszületett a B-West-Bau Kft., amely eleinte ács- és tetőfedő munkákra specializálódott. A csapat mindössze négy szakemberből és egy műszaki vezetőből állt – Balázsból magából. Az első megrendeléseknél már kialakult az a működési elv, ami máig jellemzi a céget: csak akkor vállaltak munkát, ha az anyagbeszerzést is ők intézhették. Így garantálták, hogy nem lesz hiány, csúszás vagy minőségi probléma. Ez a szemlélet az ügyfelek körében hamar népszerűvé vált. A cég folyamatosan bővült, és az alaptevékenységen túl egyre több feladatot vállaltak el: külső-belső átalakításokat, épületfelújításokat, csarnoképítéseket.

A generálkivitelezés és a kereskedelem megszületése

2015 körül egyre gyakoribbá váltak a komplex felkérések, így természetes lépésként megjelent a generálkivitelezés is a cég palettáján. A megbízók ugyanis nemcsak a tetőfedésre, hanem komplett felújításokra, új épületek kivitelezésére is igényt tartottak. A fejlődés ekkor már látványos volt, de Balázs nem állt meg. Piaci rést fedezett fel: a környéken szinte senki nem forgalmazott modern fémlemez tetőfedő anyagokat, pedig ezek egyre keresettebbé váltak. A kivitelezéseik során számos ügyfél kérte, hogy külön is vásárolhasson tőlük fém tetőfedő és bádogos termékeket.

 „Ez egyértelmű jelzés volt: szükség van erre. Így indult el a kereskedelmi tevékenységünk.”

2017-ben a két lábat – kivitelezést és kereskedelmet – szétválasztották. Így született meg a B-West-Ker Kft., amely kifejezetten fém tetőfedő és homlokzatburkoló anyagok forgalmazására, bádogosipari termékek gyártására és értékesítésére specializálódott.

Mérföldkövek: telephelyek és bővítések

Az első években Rábatamásiban, egy bérelt irodában dolgoztak, ahol alig néhány négyzetméternyi készlet állt rendelkezésükre. Innen indult a történet, amelynek következő nagy mérföldköve 2020-ban érkezett el: a cég saját telephelyre költözött.

Az új iroda és gyártócsarnok lehetővé tette a kapacitásbővítést, új gyártógépek beszerzését és a raktárkészlet bővítését. 2022-ben újabb irodaházzal és csarnokbővítéssel léptek szintet, majd Mosonmagyaróváron nyitottak üzletet. 2024 végén már egy teljes telephelyet vásároltak ott, nagy raktárral és irodával, hogy a régió egyik legmodernebb kiszolgáló központját hozzák létre.

Mára több mint 40 munkatárs dolgozik a cégcsoportban, és a B-West-Ker a nyugat-magyarországi piac meghatározó szereplőjévé vált.

Mit kínál a B-West-Ker?

A vállalat termékpalettája széles, és folyamatosan bővül: trapézlemezek, cserepeslemezek, szendvicspanelek,

  • ereszcsatorna-rendszerek és kiegészítők,
  • egyedi méretre hajlított bádogosipari elemek,
  • íves acél kerítéslécek és szögletes kerítéselemek,
  • PVC tetőfedő rendszerek és tartozékok.

Ami igazán különlegessé teszi a céget, az a raktárkészlet nagysága és a gyors gyártás. Az ügyfelek számára a legtöbb termék azonnal elérhető, az egyedi gyártás pedig néhány nap alatt teljesül.

Ezen felül a webáruházban, a fő termékeken kívül bádogosipari kéziszerszámok, prémium munkaruházat és folyamatosan bővülő kínálat várja a vásárlókat – immár országos lefedettséggel.

Több mint kereskedés: megoldásszállító

Földesi Balázs szerint a piacon a legnagyobb különbség nem az árban vagy a választékban van, hanem a hozzáállásban.

„Mi nem eladunk, hanem megoldunk. A vásárlóink nem egy raklap lemezt kapnak tőlünk, hanem egy átgondolt, pontosan kiszámolt rendszert. Ha kell, mi készítjük el a konszignációt, a lemezkiosztási tervet, és szükség esetén segítünk a felmérésben is. Ezért térnek vissza hozzánk újra és újra.”

Az ügyfelek köre széles: a kis bádogos mesterektől a többszáz fős csarnoképítő cégekig mindenki megtalálja náluk a számítását.

Szakmai nap és közösségépítés

A B-West-Ker egyik különlegessége, hogy minden évben megszervezi a Szakmai Napját. Az esemény az elmúlt 5 évben komoly presztízzsé nőtte ki magát. Több mint 20 kiállító, 300 résztvevő, élő bemutatók, újdonságok és szakmai konzultációk várják az érdeklődőket. „Ez nemcsak arról szól, hogy bemutatjuk a termékeket. A célunk, hogy a vásárlóink közvetlen kapcsolatba kerüljenek a beszállítókkal, lássák a legújabb megoldásokat, és közben egymás tapasztalataiból is tanuljanak.”

2025-ben először jótékonysági gyűjtést is szerveztek: egy megyei gyermekotthon számára ajánlottak fel egymillió forintot, amelyhez a kiállítók és a látogatók is hozzájárulhattak.

Innováció: a szakma első applikációja

Az egyik legizgalmasabb fejlesztés a saját mobilapplikáció, amely európai szinten is úttörőnek számít. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy a kivitelezők közvetlenül az építkezés helyszínén tervezzék meg az egyedi méretű elemeket, és azonnal leadják a rendelést. A rendszer nemcsak gyorsítja a folyamatot, hanem átláthatóvá is teszi: a felhasználó nyomon követheti a gyártást, rendszerezheti a projektjeit, és könnyen visszakereshet minden korábbi megrendelést.

„Az app nemcsak a mi vevőinknek szól. Olyan szakemberek is előfizethetnek rá, akik máshol vásárolnak. Mi azt szeretnénk, ha a teljes szakma hatékonyabban tudna dolgozni.”

B-West-Ker, B-West-Bau - Földesi Balázs

A vállalat kiemelt figyelmet fordít az utánpótlásra. Szoros kapcsolatban áll szakképző intézményekkel, és duális képzőhelyként aktívan részt vesz a fiatalok oktatásában. A cél, hogy a kihalóban lévő szakmákat – ács, tetőfedő, bádogos – vonzóvá tegyék a fiatal generáció számára.

Emellett szakmai szövetségekkel, egyesületekkel és üzleti közösségekkel, például a BNI-al is együttműködnek.
„A BNI rengeteget adott nekünk: kapcsolatokat, közös projekteket, és ami talán a legfontosabb, egy olyan közösséget, ahol mindenki segíteni akar a másiknak.”

Üzenet a vállalkozóknak

Balázs szerint az egyik legnagyobb tévhit a vállalkozók körében az, hogy az alacsony ár önmagában elegendő
a sikerhez. „Ez ma már nem igaz. A vevők gyorsaságot, megbízhatóságot, átláthatóságot keresnek. Aki ezt adja, az nyer.”

Egyszerű, de hatékony tanácsa: követni kell az érdeklődéseket és ajánlatkéréseket. Egy visszahívás vagy egy automatikus e-mail sokszor elég ahhoz, hogy az ügyfél végül minket válasszon.

Másik üzenete: a jó szakember nem biztos, hogy jó vállalkozó is. „A szakmát sokan kiválóan ismerik, de az adminisztráció, a pénzügyek, a vezetés már más világ. Én is csak akkor tudtam igazán fejlődni, amikor ezekkel tudatosan elkezdtem foglalkozni.” 

A jövő víziója

Földesi Balázs célja, hogy két év múlva arról mesélhessen: a vállalkozásai stabil alapokon, önállóan, motivált és etikus csapattal működnek, ő pedig már csak a jövő építésére koncentrálhat. „Hiszek abban, hogy egy jó cég nem termékeket ad el, hanem megoldásokat szállít. Ha ezt a gondolatot átveszi valaki, biztosan hosszú távú előnyhöz jut.”

Kapcsolat:

Központi telephely:
Rábatamási, Rákóczi u. 689/14 HRSZ
+36-30/117-5978; info@bwestker.hu

Bádogos Áruház
Mosonmagyaróvár, Lengyári utca 8.
+36-30/154-3610; ovar@bwestker.hu

Webshop: shop.bwestker.hu

Generálkivitelezés: www.epitkezzprofin.hu

Szerző | Medgyesi Zoltán
Fotó | Szami - Raw Agency