KI VAN A SZOBÁDBAN ÉS HÁNY ÉVES A MIKULÁS?

Cikk nyomtatása

A vicc az, hogy amikor feltesszük ezt a kérdést valakinek, akkor tényleg elkezd kattogni az agyad, de nem azon a részén, hogy ki van a szobádban, hanem hogy hány éves a Mikulás. Amikor nekem feltették ezt a kérdést, akkor az első válaszom az volt, hogy nem értem.

Először is nem értem, miért kérdezik meg tőlem, hogy ki van a szobámban, fogalmam nincs, dolgozom, nincs időm körbenézni, meg melyik szobában egyáltalán?
Kettő, nem értettem, hogy miért kérdezik meg tőlem, hány éves a Mikulás?
Három, nem értettem miért fontos, hogy hány éves a Mikulás és, hogy kit érdekel ez az egész téma?

Ott álltam értetlenül. - Tovább folytatnám ezt a gondolatmenetet, ha most valaki megkérne téged arra, hogy légy szíves ne gondolj a Mikulásra és utána megkérdezné, hogy mégis milyen színű a Mikulás kabátja, akkor akaratlanul is semmi máson nem járna az eszed, csak hogy hány éves a Mikulás, milyen színű a kabátja, és a Mikulás lenne az összes gondolatodban.
Most lezárva ezt a gondolatmenetet, pontosan erről szól manapság a világ.

Felkelteni a másik ember érdeklődését, ott ragasztani nálad, oda tapasztani az érdeklődését, felcsigázni valamivel, és ha bent tudsz maradni a gondolataiban minél hosszabb ideig, annál jobban hozzád szokik.

Ezért van az, hogy egy reklámot négyszer megismételnek egymás után. Látsz egy mosógép reklámot, rá 10 percre ugyanazt a mosógépet egy másik szögből mutatják meg neked. Látsz egy gyógyszerreklámot erről az oldalról, aztán arról az oldalról, és szépen hozzászoksz. Ez egy normális dolog, hogy ezeket fogyasztod, használod..
Gondolj bele! Nem vagyok se Uri Geller, se mentalista, de az elmúlt 2-3 percben, ott tudtam tartani a Mikulást a fejedben. Ez azért van, mert az emberi agy, az emberi érzelmi világ úgy alakult ki, hogy megjegyezze a különböző történéseket. A Mikulás olyan téma, amivel mindenkinek volt valami tapasztalata. Egy részünknek például eszébe jut, hogy milyen volt először eljátszani a Mikulást a gyerekeknek.

Éjszaka beosonsz, teleteszed a csizmájukat ajándékkal, lefekszel aludni és reggel rohan be a fiad:
- „Apa, apa, apa”, itt volt a Mikulás, de figyelj, hol jött be?
- Nem is hallottam.
- Figyelj, hozott ezt és hozott azt, a Mikulás az mennyire okos, és neked hozott valamit, apa? Te nem kaptál semmit? Szegény apa. - Emlékszem mennyire vicces volt ez az egész.

AZ EGYIK LEGFONTOSABB TÉMA AZ, HOGY MIT CSINÁLUNK AZOKKAL
A KAPCSOLATOKKAL, AMIK OTT VANNAK A FEJÜNKBEN.

Esetleg éppen eszedbe jut, hogy valamikor mondjuk virgácsot kaptál gyerekkorodban. Abban a pillanatban az a rossz érzés, hogy felébredtél, vártad a Mikulást és erre ott volt a virgács. Volt csoki is, de milyen Mikulás az ilyen. Évente egyszer jön és téged megrónak, mert múltkor fociztál és véletlenül berúgtál egy ablakot. Most tényleg mindig megfigyel téged ez a Mikulás? Az emberi agy úgy van kialakítva, ha valamivel egyszer érzelmi kapcsolatba lépett, és egyfajta pozitív vagy negatív érzést kiváltott belőlem a másik személy, akkor az megragad örök életünkben, az érzelmi világunkban és egy adott szituációban a felszínre kerül. Ez egy evolúciós folyamat. Így tudtuk magunkat emlékeztetni, hogy mi a rossz és mi a jó szituáció. A tudatalattink, a megjegyzett szituációk, nem egy misztikus dolog. Olyan mennyiségű kalkulációt végez el a tudatalattink minden másodpercben, hogy nem képes ezt a tudatos részünkre felhozni, mert egyszerűen túlterhelné a tudatos világunkat. A tudatalatti azt vizsgálja, hogy ilyen, vagy hasonló szituációban, volt-e már részem. Ha igen, akkor jó vagy rossz érzésekkel próbálja kifejezni, hogy jó irányba haladunk-e vagy sem. Ugyanez van az emberi kapcsolatainkkal, hogyha valakivel érzelmi kapcsolatba lépek, azt az emberi agy elraktározza. Ha legközelebb hasonló szituációba kerülök, vagy ugyanazzal az emberrel találkozom, akkor azonnal tudjak reagálni.

Ez van a Mikulással is. Valójában nem is egy valós személy. Nem találkoztunk vele, de volt egy érzelmi kapcsolat a Mikulás és közöttem valamikor. Ahogy előjön a mikulás téma, már látom magam előtt és eszembe jut a gyerekkorom és azonnal szomorú vagyok. A ki van a szobádban gondolata, pont erről szól. Mi a networkinghez értünk, az emberi kapcsolatokhoz és az üzleti kapcsolatokhoz. Az egyik legfontosabb téma az, hogy mit csinálunk azokkal a kapcsolatokkal, amik ott vannak a fejünkben. Ott vannak úgymond a „szobánkban” és képzeljük el, hogy ezek a mi érzelmi kapcsolataink. Az összes emlék egy szobában, és ennek egy bejárata van. Mindenki, akivel valaha érzelmi kapcsolatba léptem, legyen az negatív vagy pozitív, mind bent van a szobámban. A Mikulás is itt kering a szobámban. Ez elég nagy szoba, de ha egy piros kabátos ember elmegy mellettem fehér szakállal, azonnal eszembe jut a Mikulás. Látom, hogy a mikulás elmegy előttem a szobában és eszembe juttatja ezt az érzést, amit kiváltott belőlem.

A Magyarországon most kiadásra kerülő könyv már több országban bestseller lett. Nem túl hosszú könyv, 150 oldal, és arról szól, hogy hogyan kezeljük a meglévő kapcsolatainkat, amik érzelmeket váltanak ki belőlünk. Mit tegyünk azért, hogy mostantól csak olyan emberek kerüljenek be a szobánkba, akik pozitívan hatnak ránk, és ennek az egyik eleme az, hogy hogyan mondunk nemet. A Nemzetközi Networking

Héten van a könyv bemutatója, de egy elemet kiragadok, amit már most fel tudsz használni. Nagyon sokszor gondolkodtam azon, hogy bizonyos embereknek, bizonyos projekteknek miért nem mondtam nemet? Idézőjelbe mondom, volt alkalmam átélni több barátomnak az eltávozását az élők sorából és az döbbentett meg, hogy egyiknek sem volt semmi előjele. Nem volt olyan rész, hogy kaptak volna egy sms-t, hogy figyelj a következő 10 napban búcsúzzál el, mert ez van. Egyik napról a másikra, reggel felébredtek, viccesek voltak, boldogok voltak és hirtelen történt valami és vége lett. Azon gondolkodtam, hogyha ez ilyen gyorsan jön, akkor én sem tudok erre felkészülni, de akkor hogyan lehet élni így az életet? Ezzel kapcsolatban döbbentem rá, hogy az ember nem tudja, hogy mikor fog ez bekövetkezni, tehát a fiatalabbak nem tudják, esetleg a kicsit idősebbek talán. Akkor lehet úgy is élni az életet, hogy azt mondom akkor: figyelj, minden eshetőségem megvan, hogy egy ilyen dolog esetleg megtörténjen, miért ne mondhatnék én nemet emberekre, dolgokra, projektekre? Miért szánjak időt olyan dolgokra, amiről tudom, hogy nekem nem jó, ahelyett, hogy olyan emberekkel találkoznék, foglalkoznék, olyan projekteken dolgoznék, amelyeket szeretek, motiválnak, ami lelkesít. Ha olyan emberekkel találkozom, akiket nem szeretek, és hogyha bármi bekövetkezne, akkor nagyon rosszul érezném magamat, hiszen pont azokról az emberekről mondtam le, akikkel szerettem volna találkozni az utolsó 10 napomban.

Összegezve, az emberek azért nem mondanak nemet, mert nem félnek eléggé a haláltól. Ha lenne egy egészséges halálfélelmünk, akkor nem pocsékolnánk az időnket ilyen emberekre, vagy ilyen projektekre, amikre nemet akarunk mondani. Ezt tanácsolom mindenkinek! Nem úgy kell élni az életünket, mint egy hedonista, akinek ez az utolsó napja az életében, igyunk, bulizzunk és stb., hanem úgy kell élni az életünket, hogy megvan az esély rá, hogy ezek az utolsó napjaink, és ha meg van az esély rá, akkor próbáljunk mindig azokra fókuszálni, akik fontosak. Azokra a projektekre, azokra az emberekre, és akárhányszor hezitálunk, hogy nemet mondjuk vagy sem - mert az kellemetlen -, akkor tegyük fel azt a kérdést magunkban, hogyha ez lenne az utolsó 10 napom, vajon mit mondanék? Nagyon gyorsan ott lesz az a bátorság, hogy azt mondjuk nem, nem, nem szeretnék sem találkozni, sem üzletelni veled, sem pedig tovább folytatni ezt a kapcsolatot. Ez igaz azokra a meglévő negatív kapcsolatainkra, akikkel egyszerűen szörnyű találkozni is, de mégis valami oknál fogva, úgymond kötelességünknek érezzük, hogy találkozzunk velük.

Ez a gondolat, hogy mi van, ha ez az utolsó 10 napom, felbátorít minket arra, hogy azt mondjuk, ne haragudj, eddig minden hónapban találkoztunk, de mától csak negyedévente tudok veled találkozni. Ez lehet olyan ember is, aki régebben a legjobb barátunk volt, aztán valami megváltozott és most már csak szokásból járunk össze. Bátran meg lehet mondani, hogy figyelj, mostantól ritkábban fogunk tudni találkozni.

Összegezve ezt a gondolatot, azok a kapcsolatok, amelyek érzelmeket váltottak ki belőlünk gyerekkorunk óta, ott vannak velünk, a szobánkban. Aki már bent van a szobában, őt hogy lehet menedzselni, erről szól a könyv. Hogyan tudunk minél pozitívabban együtt dolgozni és pozitív irányba elvinni a kapcsolatainkat, vagyis a meglévőket, akik már bent vannak a szobában. A másik témája a könyvnek, hogy hogyan érem el, hogy olyan emberek kerüljenek be, akikkel egy értékrendszert képviselek. A harmadik, hogy hogyan mondjunk nemet a már meglévő problémás kapcsolatoknak, hogyan mondjunk nemet valakinek, hogy utána ne tudjon bekerülni ebbe a szobába.

Szent Miklós egyébként időszámításunk után 270-ben született. Tehát a Mikulás valószínűleg 1749 éves és nagyon jól érzi magát, legalábbis a gyerekeim azt mondták múltkor.